Barion Pixel

Pilisi Farm-Alapú Nevelési Központ​​

- Jó választás a gyermekednek -

Kezdeményezésünkben együtt élünk egy csoport óvodás és iskolás korú gyermekkel. A közös munka,  felkészülés során célunk egy valódi tanuló közösség építése, mely egyrészt munka-közösség, de ugyanakkor szociális és kulturális közösség is, ahol a tanárok, munkatársak, szülők aktívan vesznek részt a közösség életében és együtt teremtik meg a jövő új közösségének lehetőségét.
Hétköznapjainkban jelen vannak a gyermekek mellett pedagógusok, gazdák, mesteremberek, művészek, önkéntes segítők és sok-sok látogató. Együttlétünk pedagógiai alapja Rudolf Steiner antropozófiai emberképe.  

Tevékenység alapú programokat szervezünk iskolás korú gyermekeknek. Jelenleg a solymári Fészek Waldorf iskolából fogadnunk diákokat, valamint nyitottak vagyunk egyéb iskolákkal való együttműködésre is. Ha szívesen támogatnád tevékenységünket, ezt többféle módon is megteheted. 

“Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében.”
Rudolf Steiner

Miért az Almáskert?

TEVÉKENYSÉGALAPÚ

Kézzel végzett, kinti tevékenységeken keresztül tanulunk. Mértan? – főzés és ágyáskészítés! Finommotorika fejlesztése? – vetőmag ültetés! Szociális képességek? – állatok gondozása, vegyes korcsoportos együttlét! Figyelem fejlesztése? – favágás, fafaragás!

TERMÉSZETKÖZELI

A színes ősz, a kopár tél, a sarjadó tavasz zöldjei vesznek körül minket – fúj a szél, esik ránk az eső. Éltető ritmust és biztonságot adnak. A gyermekek nem intellektuális, absztrakt dologként kapcsolódnak a Természethez, hanem a szívükkel saját tevékenységük által is.

GYERMEKKÖZPONTÚ

A gyermek fejlődő lény. Ő áll munkánk középpontjában. Támogatjuk, lehetőséget kínálunk, kihívások elé állítjuk, lényének, életkorának megfelelő folyamatokba vonjuk be.

KIS LÉTSZÁMÚ

8-10 fős csoportokban dolgozunk a vegyes életkorú gyerekekkel. Az apró 3 évesektől a nagy 9 évesekig mindenki megszólítva érezheti magát. A gyermekek nagyobb figyelmet kapnak és egymástól is hatékonyabban tanulnak.



A hozzánk csatlakozó családok ismerik a pedagógiából fakadó szükségleteket: anyagi hozzájárulásaikat jövedelmük alapján szabadon vállalják. A forrásteremtés a közösség dolga – mert pénz van a világban, csak meg kell ismerkednünk az áramoltatásával.

Keress bennünket bizalommal!

    Az Adatkezelési tájékoztatót megértettem és elfogadom.

    MIÉRT AZ ALMÁSKERT?

    Rólunk...

    Napjainkat a nagycsaládok mindennapi ritmusa élteti. A nagy kert adta lehetőségekkel élve, szeptembertől novemberig és márciustól júniusig a szabadban élünk. 

    Ismétlődő tevékenységeink közé tartozik a kertészkedés, a veteményeskert gondozása, favágás, tűzrakás, az ételek elkészítése, őrlés, sparhelten főzés, dió- és mogyorótörés, darálás, befőzés, kukoricamorzsolás és az állatok etetése, gondozása. Kövek, botok, fák, föld, fű és a kimeríthetetlen gyermeki fantázia teremti meg a játékainkat.

    “Mindenfajta nevelés önnevelés, és mi mint tanítók, nevelők csak a saját magát nevelő gyermek környezetét alkotjuk. A legkedvezőbb környezetet kell teremtenünk, hogy a gyermek úgy nevelje általunk önmagát, ahogy belső sorsát követve nevelődnie kell.“
    Rudolf Steiner